A mai rohanó világban kevés biztos pont maradt az ember életében, számomra viszont éppen a leghétköznapibb dolgok jelentik ezeket a pontokat. Mindig is szerettem például kisboltokban bevásárolni, szeretem felfedezni a helyi kínálatot, flangálni a szűk polcok között és lesni az olyan termékeket, amit a többi boltban nem lehet kapni.
Amióta az eszemet tudom, két dolog mindig volt a közértekben: sport szelet és Népszabadság. Márkák jöttek és mentek, termékek váltották egymást, boltok nyitottak és zártak, de ez a két dolog mindig volt a polcokon, és ez adott az embernek valamiféle megnyugvást. Megnyugvást abban, hogy hiába változik a világ, hiába telik az idő, van, ami mégis állandó.
A Népszabadság teljes, azonnali bezárása - a kivégzésszerű kivitelezés mellett - ezért is megdöbbentő, pedig valahol érthető fejlemény. A Népszabi megszűnése tünet, a baloldal évek óta húzódó gazdasági, politikai erővesztésének, elsorvadásának a látványos tünete. Mindenki tudja, hogy 2010-től a baloldal lefelé megy a lejtőn, hogy az emberek jelentős része elvesztette a bizalmat a korábbi kormányzatban, és kezdettől fogva nyilvánvaló volt az is, hogy a jobboldal egy percig sem tétovázik ezt a törést a maga javára kihasználni minden fronton. Önmagában még igaz is lehet a Népszabadság bezárásának a hivatalos indoka: veszteséges volt. Azaz kevesen olvasták, legalábbis a korábbi számokhoz képest biztosan, nyilván nem volt véletlen az sem, hogy 2015-ben az MSZP eladta a laphoz fűződő érdekeltségeit.
Azonban az ember hajlamos azt gondolni, hogy az erőviszonyok ingadozása, eltolódása mellett is, amíg választások lesznek ebben az országban, addig lesz baloldal és jobboldal is. Hogy a változások egy inga mozgásához hasonlítanak, és mindig van egy visszatartó erő, mindig van egy kilengési pont, amin a folyamatok nem mennek tovább se egyik, se másik irányba.
Ha viszont a Népszabadság tényleg bezár - márpedig ahol az előfizetések visszatérítését felajánlják, ott nem lehet szó másról -, akkor a baloldali ellenzék hangja igencsak elhalkul, és még közelebb kerül a végleges megsemmisüléshez. Akinek a közéleti porondon nincsen megszólalási lehetősége, az politikailag halottnak tekinthető, nincs az az inga, ami onnan visszalendülne.
A Népszabadság eltűnése tehát kétségtelenné teszi a változások irányát: a kétpólusú rendszernek Magyarországon lassan de biztosan vége. Hiába kapott a Fidesz egy kisebb pofont a népszavazás érvénytelensége kapcsán, meg se érezte, egy héttel később viszont egy tollvonásnak köszönhetően a baloldal egyik tartópillére egyszerűen eltűnik a médiából. Véletlen egybeesés lenne?
Számomra két dolog biztos: 1. nem voltam Népszabadság olvasó 2. nem is leszek az. Előbbi egy választás volt a részemről, utóbbi viszont egy kész helyzet tudomásulvétele. Ez utóbbi helyzetet egyébként rossz érzés tudomásul venni, nem is magának az újságnak a bezárása miatt, hanem a lehetőség elvesztése miatt. Még akkor is, ha nem akartam élni ezzel a lehetőséggel, megnyugtatott a tudat, hogy az attól még létezik. Valahol minden erről szól, még az olyan elvont dolog is, mint a demokrácia: a választás lehetőségéről. Hogy van választás, akkor is, ha az ember szavazni megy, de akkor is, ha csak a híreket akarja elolvasni, vagy a közértben akar bevásárolni.
A változások akkor a legszembetűnőbbek, ha hétköznapi dolgokra is hatással vannak, a választás hiánya akkor a legfeltűnőbb, ha a mindennapi életet érinti. A boltok polcain mostantól nem lesz Népszabadság, helyette biztosan jön majd valami, valami, ami nem is fog különbözni a többi újdonságtól, aki viszont a régebbi időkből ismerős dologra vágyik, annak lassan nem marad más, csak a sport szelet.
(kép forrása: Wikipédia)
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.